Vladimir Nabokov

Az Európa Kiadó 2006-ban indult Nabokov-sorozatának immár tizedik kötete jelent meg a közelmúltban, mely két kisregényt tartalmaz. Az elsõ szöveg, A szem, az orosz származású író negyedik regénye, melyet 1930-ban írt, s melyet a hatvanas években fia fordított angolra. Ez az alig száz oldalas írás a korai regényekre jellemzõ módon az Európában (elsõsorban Németországban) élõ orosz emigránsok életformája és alakjai köré szervezõdik. Már a kisregény elsõ lapjain öngyilkosságot követ el az elbeszélõ, hogy aztán mindenhol jelenlévõ „szem”-két tudósítson egy néhány fõs társaság mindennapjairól. Sajátos írói megoldás, hogy az olvasó képtelen eldönteni, az öngyilkosság vajon sikeres volt-e, tehát a meg nem nevezett elbeszélõ valóban szellemalakként, mások számára láthatatlanul van jelen az események helyszínén, vagy túlélte tettét, s furcsa tudattal, saját maga számára halottként, a valóságban azonban igenis létezõ személyként bukkan fel a további történetben.

A bizonytalan léthelyzetû elbeszélõ minden figyelmét egy bizonyos Szmurov nevû férfinak szenteli. Arra igyekszik rámutatni, hogy annyi Szmurov létezik, ahány ember figyeli õt, ahány emberi kapcsolattal rendelkezik. Centrumba állított hõsét igyekszik szemügyre venni a kis társaság összes tagjának szemszögébõl, megpróbál kirajzolni valami konstans szubjektumot az eltérõ véleményekbõl, a különbözõ „tükrök” képeibõl, de ezen igyekezete természetesen kudarcot vall. Az utolsó lapokon – újra kirántva az olvasó alól a szilárd alapokat – aztán az is kiderül, hogy ez a sokat emlegetett, alaposan és sok szemszögbõl megfigyelt és jellemzett Szmurov valójában nem más, mint az elbeszélõ maga. Az az elbeszélõ, aki végezetül így értelmezi a szövegbeli játék lényegét: „Hiszen én nem létezem – csupán az ezernyi tükör létezik, mely engem tükröz. Minden egyes ismerõssel tovább nõ a hozzám hasonló kísértetek száma.” Nabokov ezen szövege tehát a bizonytalan elbeszélõ narratológiai problémája mellett a szubjektum decentralizáltságának kérdését is felveti, így ha nem is a széleskörben legismertebb írás, irodalomelméleti, narratológiai szempontból a sokat hivatkozott alkotások közé tartozik.

A kötet második kisregénye, A bûvölõ szintén a korai szövegek közé tartozik, és többek között azért lehet érdekes, mert a Nabokovnak világhírt szerzõ Lolita alaphelyzete itt jelenik meg elõször, igaz egyelõre rövid, kevéssé kidolgozott, ugyanakkor érzékletes, leírását tekintve igen impresszív formában. A hely, idõ, szereplõk nevei lényegtelenek (így a szerzõ el is hagyja õket), az egyetlen fontos dolog az az ellenállhatatlan vonzalom, melyet a fõhõs érez egy tizenkét éves kislány iránt, s melynek „betegességével” õ maga is tisztában van. Hogy közelebb juthasson a lányhoz, feleségül veszi annak érdektelen, fizikailag visszataszító, nagybeteg anyját, aki hamarosan meghal, így a vágyakozó, szerelmes férfi hamar a mostohaapa szerepében találja magát. Elsõ közös utazásuk alkalmával azonban felgyorsulnak az események, nem képes féken tartani vágyát, így leleplezõdik, és a menekülés során halálát leli. Az utolsó néhány oldal a vágyaival birkózó, ám rajtuk uralkodni képtelen, szinte megõrült férfi érzéseinek, gondolatainak, elszabadult „látomásainak” expresszív, sodró erejû leírása a szöveg kiteljesedése és páratlan gonddal megírt jelenete.

Mindkét szöveg lebilincselõ olvasmány, mely klasszikus nyelvezetével, ugyanakkor fontos pszichológiai kérdéseket boncolgatva az elsõ sortól az utolsóig leköti olvasóját. Kiváló bizonyítéka annak, hogy Vladimir Nabokov nem csupán egy hírhedt, botrányos regény szerzõje, hanem kitûnõ író, aki lenyûgözõ stílusa mellett az irodalmi és lélektani kérdésekre egyaránt nyitott.

Vladimir Nabokov: A szem; A bûvölõ
Ford.: Székely János, Szilágyi Mihály
Európa Könyvkiadó, 2009
115 oldal, 2500 Ft

Kolozsi Orsolya

Európa Könyvkiadó

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!