| Rengeteget panaszkodtam az elmúlt idõben ebben a kis rovatocskámban. Pedig erõsen figyeltem a jó híreket, de valahogy nemigen tolakodtak. Most tehát örömmel jelentem, hogy egy igazán nagyon jó hír is elért – a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztõk Egyesülete kezdeményezésé és kitartó szorgalmazása eredményeként elindul végre a Márai-program. Persze, bosszankodhatnékom is támadt rögtön, miért csak most, a rendszerváltozás után húsz évvel, amikor már nagyon sok minden radikálisan átalakult a magyar kultúrában, miért kellett megvárni, amíg… stb. De az az igazság, hogy örömöm – egyelõre – felhõtlen. Nézzük a könyveket a könyvesboltban, rengeteget szeretnénk megvenni, mert szükség volna rá, a gyereknek is kellene, mert érdekel bennünket, vagy mert nem tudhatjuk, hogy érdekel-e, amíg nem olvastuk. No, majd megnézzük a könyvtárban, gondolnánk, csakhogy… A régi rendszert sok mindenért nem szerettük, de kétségtelen, hogy kulturális téren hatalmas eredményeket ért el. Kiépített és mûködtetett például egy nagyon kiváló, színvonalas könyvtári hálózatot. Nem ismertük a fogalmat, hogy „up to day”, viszont nagyjából ekként követték állománygyarapításaikkal a hazai könyvtárak a kiadói termést. Amit, persze, tudjuk, erõsen cenzúrázott a hatalom, de most nem errõl van szó. Hanem arról, hogy egy nagyobb munkahelyi, egy kisebb városi könyvtárban is „up to day” hozzájutott az olvasó a legfrissebb kiadványokhoz. A rendszerváltozás után eljött a várva várt, mindenható piac – szólásszabadsággal és szabad piaci árakkal. Amivel a könyvtárak már nem gyõzték a versenyt, nekik is meg-meg kellett szorítaniuk a sokat emlegetett nadrágszíjat. Murphy – meg az új kulturális trend – törvénye szerint a rétegkönyvek, a minõségi könyvek, meg a kortárs magyar irodalom szenvedte meg leginkább ama nadrágszíjat. Most, végre a Márai-program bõkezû támogatással korrigálni fogja ezt a csorbát. És azt remélem, hogy ez a program csak az elsõ lépés, amit majd sok és sokféle program követ, és inkább elõbb, mint utóbb, a kedvünk (értékrendünk) szerint alakulnak a dolgok szép hazánkban is. |