Idén huszonöt éves a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Ebből az alkalomból, tekintettel az évszázados előzményekre is, Markó Béla erdélyi magyar költő, író legszívesebben azt ajánlaná, neveztessék a város egyszerűen csak „könyves városnak”. A kerek évforduló kapcsán a könyvvásár helyszínén faggattuk Káli Király Istvánt, a rendezvény igazgatóját az elmúlt huszonöt és az idei év emlékezetesebb pillanatairól. 

Fel tudod idézni a huszonöt évvel ezelőtti indulást?

Fel, mert nagyon emlékezetes volt. Ugyanis 1995-ben, amikor elhatároztuk, hogy könyvvásárt rendezünk, kaptam egy gerincsérvet, és bénult ballábbal csináltam végig az egészet. Akkoriban az erdélyi magyar könyvkiadást óriási káosz jellemezte. Nagyon sokan azt hitték, ha a papírra nyomtatott betűnek valamiféle könyvformát adnak, akkor az már maga a könyv. És mivel úgy gondolták, hogy az előző korszak betűéhségét fel lehet használni meggazdagodásra, boldog-boldogtalan könyvet adott ki. A Romániai Magyar Könyves Céhbe frissen tömörült kiadók szakembereiként pusztultunk el szégyenünkben, tudtuk, ha nem teszünk valamit ez ellen, akkor örökre eláshatjuk magunkat. Úgy döntöttünk, idehozzuk az „európai” könyvet, hogy mindenki láthassa, megtapogathassa, mihez kell felzárkóznunk. Mivel Marosvásárhely volt akkoriban a legtöbb magyar lelket számláló erdélyi város, úgy döntöttünk, itt rendezünk könyvvásárt. Tíz év kemény munka után éreztem úgy, hogy akármelyik erdélyi kiadó könyve feltehető bármelyik magyar vagy európai kiadó polcára, mert azok már nem, vagy alig különböznének az ő könyveiktől. 

Az induláskor kik támogatták a könyvvásárt?

Nem voltak sokan. A magyar kulturális minisztérium mellett a Nemzeti Kulturális Alap részesített támogatásban bennünket. Ezekből a támogatásokból és a standbérekből fedeztük a könyvvásár szervezésének költségeit.

A helyi önkormányzattól nem kaptatok támogatást? 

Ahogy itt mondják „meg se parittyáztak” bennünket. El se tudták gondolni, hogy egy nemzetközi könyvvásár kulturális és üzleti szempontból mennyire megemelheti a város ázsióját. Nagyon sok szakmai segítséget kaptam ugyanakkor Zentai Pétertől, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése akkori igazgatójától. Sok tekintetben igyekeztük utánozni a budapesti könyvfesztivál szervezését, azonban nem lehetett ugyanazt csinálni, mert az egy más jellegű rendezvény.

Milyennek látod az elmúlt huszonöt év vásártörténetét, folyamatos sikertörténet, vagy olykor némi visszaesés is mutatkozott?

Persze, hogy volt visszaesés. Az első nyolc-tíz évben folyamatos fejlődés volt megfigyelhető, azonban ezt követően a romániai kiadók elkezdtek kivonulni a vásárról, mert nem érte meg nekik itt kiállítani. Nem tudták eladni a könyveiket, nem érte meg nekik standbért, szállást fizetni. Ekkor egy ideig megpróbálkoztunk mi magunk a román könyvek eladásával, de rá kellett jönnünk, hogy fölösleges erőlködnünk, mert nekünk sem sikerülhet. Hét-nyolc évvel ezelőtt a tapasztalt hanyatlás válaszút elé állított bennünket. Sokak véleményét kikértem ekkor, amelyekből kiderült, hogy nem a vásárral vagy a szervezéssel van a baj, hanem azzal, hogy nincs arculata a könyvvásárnak, nincsenek olyan rendezvényeink, amelyek idecsalogatnák az embereket. Ezért a tizennyolcadik vásártól igénybe vettük a Marosvásárhelyi Kulturális Központ fiataljainak a véleményét, segítségükkel egy kolozsvári dizájn cég ötleteit felhasználva átgondolt arculatot adtunk a vásárnak és közönségcsalogató fesztiváli programokat szerveztünk. 

Idén milyen programok várják a könyv-vásár látogatóit, kiemelnél néhány fon-tosabb eseményt?

A könyvvásár három és fél napja alatt 107 programra kerül sor. A „nulladik” napon Darvasi László író Karády zárkája című monodrámáját mutatta be a Gyulai Várszínház, a nyitó napon pedig a 60 esztendős Kovács András Ferencet köszöntöttük a Sebő Együttes közreműködésével. Tavaly Versajándék Vásárhelynek elnevezéssel neves magyarországi és erdélyi költők részvételével olyan programot rendeztünk, hogy a színház kisterme nem csak hogy zsúfolásig megtelt, de több mint nyolcvan ember sajnos kívül rekedt. A sikeren felbuzdulva tegnap Prózaajándék Vásárhelynek címmel folytattuk a programot, amelyet ezúttal a színház nagytermében rendeztünk meg Darvasi László, Grecsó Krisztián, Láng Zsolt, Németh Gábor és Vida Gábor részvételével nagy érdeklődés mellett. Makkai Kinga, a gyermek- és ifjúsági programok szervezője, odaadó és szenvedélyes munkával ugyancsak felpezsdítette a könyvvásár látogatottságát, folyamatosan jönnek kisgyermekeikkel a szülők, s ma már egy kamasznak sem ciki eljönni a könyvvásárba. Ma délelőtt például megzenésített versekkel igyekszik majd lebilincseli hallgatóságát a Sebő Együttes, amely gyerekkoncertet ad a színház nagytermében. Délután mások mellett Elek Tibor, Fekete Vince, Markó Béla és Grecsó Krisztián új könyvének a bemutatására kerül sor az Irodalmi Kávéházban. S ha már színházban vagyunk, ma este a Kövek a zsebben című egyfelvonásos színházi darabot is megtekinthetik az érdeklődők két bravúrszínész, Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter előadásában. Újdonság, hogy vasárnap délelőtt is lesz újabb zenés program, Jack Cole dalaival Kovács András Ferencet fogjuk köszönteni.

Hogyan tovább, milyen tervekkel készültök a jövő évi vásárokra, amikor vár-hatóan még erőteljesebb lesz a digitális világ kihívása?

Huszonöt év után az ember úgy érzi, hogy határtalanok a lehetőségek, ezért is lett az idei könyvvásár mottója: Határtalanul. Egyelőre magam is érzek elég erőt, hogy folytassam a munkát. A nagy titok, ha szeretettel csinálod, s ha sikerül felkeltened az érdeklődést a könyv iránt, akkor működik a dolog. Nekem volt egy rögeszmém: a könyvre szoktatást a bilire szoktatással egyidőben kell kezdeni. Az új arculatunk kialakításakor erről készítettük az első reklám filmünket is. 

Mint alkotó ember, hogy tudod megosztani magad a vásárszervezés és az írás között?

Több mint két évtizedig nem volt lehetőségem arra, hogy írjak, mert a vásárszervezés és a Mentor Kiadó ügyeinek intézése, minden energiámat felemésztette. Azonban hosszú gyakorlat után képes lettem rá, hogy a napi közmunka után húzzak egy  vonalat  és utána csak önmagamnak éljek. Most élem ezt az időszakot. Alig várom, hogy eljöjjön a hat óra, hogy a közmunka után a gépem elé ülhessek és írhassak.

Lafferton Kálmán