Székely Könyvtár a neve annak a könyvsorozatnak, amelyet a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal ad ki, szerkesztőbizottságát pedig a Székelyföld című kulturális folyóirat szerkesztői alkotják, jelesen Fekete Vince, Ferenczes István, György Attila, Lövétei Lázár László, Mirk Szidónia-Kata és Molnár Vilmos. A száz kötetesre tervezett sorozatból évente öt-öt jelenik meg két alkalommal, s mindenik ötös „csomag” magában foglal klasszikus szerzőt huszadik századot megelőző korokból, népköltészeti antológiat, illetve szöveggyűjteményt régi századok szerzőinek munkáiból, két huszadik századi szerző művét, valamint egy kortárs alkotóét. A sorozattervet Léstyán Csaba készítette, az előfizetőknek járó könyvjegyeket pedig Siklódy Ferenc. 2012-ben indult útjára a sorozat, ennek 64. kötete az Ágoston Vilmosé*.
Kevés hitelesebb szavú és sötétebb jelent festő, illetve jövőt vizionáló kortárs regényt olvastam, mint Ágoston Vilmos Godir és Galantere! Aki már 1977-ben, harmincévesen megjelent esszé- és kritikakötete címével is a humánum lábbaltiprása elleni tiltakozásra szólított fel (Humanizmus: ettől – eddig?, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó), az Erdélyben most kiadott regényével is az ember megalázását mutatja be, s minthogy mindezt leleplezi, szatirikusan ábrázolja, ugyancsak a humánum mellett tesz tanúságot művével. Nemcsak a huszadik század ilyen-olyan rendszerei vették semmibe az embert s az emberséget, de az új évezred is egy új – ahogy a szerző mondja – poszthumanista jelmondatot választott: „Kezdjük jól a századot! Háborúval!” – az elbeszélő szerint ez áll mindenütt térségünk autópályái mentén...
Azt tartják, az alkotó embert általában egyetlen gondolat foglalkoztatja egy életen át. Ágoston Vilmos esetében ez bizonyára a veszélyeztetett humánum. Kritikusként, esszé- és szépíróként ezt a gondolatot járta körül, illetve ábrázolta műveiben. És témában nem szenvedett hiányt az író! „Gondoskodott” erről a jelenkor történelme, sőt a szerző személyes élettörténete is. Ennek a két vonatkozásnak mintegy egységben történő „előadása” a Godir és Galanter. A két társadalmi alaptípust megjelenítő szereplő ábrázolásához a szerző többnyire saját élettapasztalatából merített, egyrészt a romániai diktatúrában erdélyi magyar értelmiségiként elszenvedett meghurcoltatásából, üldöztetéséből (ezek az élmények rejlenek az 1981-ben, ugyancsak a Kriterionnál megjelent Lassú vírus regényvilágában is!), másrészt azokból a napi tapasztalatokból, amelyeket mint az anyaországba menekültként érkezett s helyét és szerepét nehezen lelő írástudó szerzett az átmenet idején, illetve a rendszerváltozás utáni években.
A jó gondolatot kereső, ugyanakkor a tiszta erkölcsnek és a szépségnek elkötelezett „godir” mindig is a fennálló hatalom által emelt politikai-ideológiai korlátokba ütközik, illetve kiszolgáltatja magát a gonosz emberi természetnek, aki viszont „galanter”, az nem tartja magát elvekhez és erkölcsi normákhoz, sikerül is az olyannak mindig talpon maradnia, túlélnie bármely helyzetet és rezsimet. Ezt példázza a regény két szereplője, G(odir) Imre és Dé József, akiknek az útja egyként találkozik a romániai diktatúra idején, Marosvásárhelyen, illetve a közép-európai rendszerváltozások körülményei között, Budapesten. Reményre, igazi, szabad emberi kibontakozásra nem lát lehetőséget Ágoston Vilmos főhőse, a teljes kiábrándultságot képviseli, szemben a demagógokkal (Dé József szavajárása: „Nem tűr-hes-sük!”), konjunktúralovagokkal, a túlélőkkel. „Minden Godirnak meg kell találnia a maga Galanterét – foglalta össze egy beszélgetés során lehangoló tapasztalatát G. Imre, aki tulajdonképpen a narrátor alteregója a regényben. – Különben kinyírják. Hát nézz körül: a felkészülés korát éljük. Az embernek fel kell készülnie a jövőre: én lövök, vagy engem lőnek!” (277.)
Ilyen következtetésre jut, akit a humánum s a humanizmus eszméinek elkötelezettjeként tarthatunk számon, illetve kíméletlen társadalomkritikusként, s akinek szerencséje (!) volt közvetlenül megismernie az emberben s a társadalomban felülkerekedő gonoszt – mind a félelemre és gyanakvásra épült önkényuralmi rendszerekben, mind a rejtett vagy nyílt kiszorítósdit, a megosztást „játszó”, valamint a gyűlöletet keltő „szabad” verseny körülményei között...
Borcsa János
Ágoston Vilmos: Godir és Galanter
Csíkszereda, Hargita Kiadóhivatal–Székelyföld Alapítvány
2018, 288 oldal, Székely Könyvtár. Szerkesztette Molnár Vilmos
