Rate this item
(1 Vote)

Fellépett szinte a teljes (mára) jobb- és baloldal, Faludytól a napokban gyászolandó Nagy Gáspárig, Binder Károlytól Szabados Árpádig, a Holmitól a Kortársig és Tiszatájig – jöttek a Vajdaságból, a Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, ott voltak Ausztria magyarjai csakúgy, mint Kanadáé vagy Ausztráliáé… Ott volt, félve írom le, a magyar irodalom. Vagy – ott voltak az annak hittek. 

  

Mózsi Ferenc

Ezt, ami Mózsival Magyarországon történt, valaki majd bontsa ki nekem, mert a feldolgozatlan irodalmi rejtélyek egyike (különlegesebb és riasztóbb, mint amikor Torgyán irodalmi vénájú kisgazdái ünnepi körtáncban kiássák Petőfit csontvázát Barguzinban). A hála nem politikai kategória, ezt Machiavelli tételesen megfogalmazza A fejedelemben, de a politika hatalomban, lehetőségben, kíméletlenségben se vethető össze az irodalommal, az irodalomcsinálók génjeiből – általában – nem hiányzik születéskor a humánumra való hajlam. A tény még érdekesebbé teszi, hogy vajon mit követett el Mózsi? Mit? Ki ellen? Miért zár össze a gárda résmentesen, miután hazatelepül? mozsi tao

Ha a szamizdat Szivárványok (és a későbbi csobánkaiak) olvasását nem tekintem annak, kétszer találkoztam Mózsival. Először virtuális Zalán-író-olvasó találkozón a magyarországi internet csecsemőkorában, 2001-ben a Pánsípon. Csupa izgalmas irodalmi kérdés, szereplő: Békés Pál (Budapest), Berniczky Éva (Ungvár), Bohár András (Budapest), Dalos György (Berlin), Elek Tibor (Gyula), Hizsnyai Zoltán (Pozsony), Jónás Tamás (Köln, JT ugyan mit keresett Kölnben 2001-ben?), Pécsi Györgyi (Budapest), Radnóti Zsuzsa (Budapest), Simándi Ágnes (Toronto), Szűgyi Zoltán (Budapest), Vass Tibor (Miskolc), Mózsi Ferenc Chicago). És talán ugyanebben az évben írtam a Tertia Kiadónál megjelent Mó-Tao című 365 szövegből álló testes verseskönyvéről. Pislogtam csak, nem értve, hogyan húzható rá a magyar közviszonyokra egy a maga helyén megbízhatóan működő, mindent befolyásoló ősi vallás. Ráadásul kínai. Tél, amikor előttem a Mo-Tao. Az ország ekkoriban szokott rá, hogy vállrándítás nélkül elfogadja, jobb esetben tudomást se vegyen róla, hogy a rendszerváltás hajléktalan-áldozatai tucatjával fagynak meg éjszakánként. Nem fért meg sehogy a vers és a helyi valóság.  

*

Mózsi 1970-ben lép le Magyarországról (a legenda szerint: átúszik a jugoszláv tengerpartról az olaszra, de elnézte a szöget, olasz halászok emelik ki a tengerből egy perccel a fulladás előtt). Néhány évig Belgiumban él, a Löveni Katolikus Egyetemen irodalmi tanulmányokat folytat. 1974-től 2005-ig az Egyesült Államokban. 1984-ben Marrakeshben (Marokkó) a Költők Világkongresszusán tiszteletbeli doktor címet kap.

1974-ben, huszonhét évesen érkezik az Államokba. 1980–1994-ig a chicagói Szivárvány folyóirat kiadója és szerkesztője, a Szivárvány könyvek kiadója. A Szivárvány könyvek sorozata az Aczél-éra alatt, a három T idején (Támogatott, Tűrt, Tiltott) tiltott irodalomnak számító könyvek szerkesztését, megjelentetését és finanszírozását jelenti.

2007. november 6-án halt meg. Itthon.

*

"Mózsi Ferenc hatvanéves.” – írja Zalán Tibor marcona születésnapi köszöntőjében, alig egy évvel Mózsi halála előtt. – „Ennek a mondatnak minden valamirevaló irodalomban lenne helyi értéke. A miénkben alighanem nincs. Mert a miénk, egyre inkább úgy tűnik, leginkább semmirevaló irodalom, ahol önjelölt zsenik kánonoznak és vitustáncolnak mindenfajta következmény nélkül.

De most nem is erről van szó.mozsi zalan

Megmondom inkább, miért kellene a mondatnak helyi értékkel bírnia. Két okot is tudok rá. Egyik, hogy Mózsi egyike az utolsó par excellence költőknek. Aki éli és közben írja az életét, vagy írja és éli közben, vagy csak írja és nem éli – de az írás mindenképpen az egyik, ha nem a legfontosabb princípium a világában. Meg kell becsülni az ilyesmit, főleg olyankor, amikor machinátorok és mache-bajnokok akarják elhitetni az olvasókkal, hogy az írás nem egyéb hangzók fölötti szarakodásnál.

A másik ok, amiért most Mózsival kellene foglalkoznia a magukra adó irodalmi orgánumoknak, hogy alapított és szerkesztett egy folyóiratot, amelyet Szivárványnak hívnak. Hívtak. Mivel megszűnt.

De lapozzunk vissza kicsit.

Mózsi (Vystup) Ferenc, úgy tizennyolc éves kora táján, megállt egy alkonyatban a jugoszláv tengerpart eldugott öblében, és bevárta a sötétet. Akkor módszeresen levetkőzött, nejlonzacskóba csomagolta az iratait, a pakkot egy tőrrel a fecskéjéhez erősítette, és amikor a hold is letakarodott az égről, belevetette magát a fekete semmibe. És úszott, nagyon sokáig úszott. És számolt, nagyon sokáig számolt. Előre kikalkulálta, meddig kell egyenesen úsznia, és mikor kell jobb kanyart vennie, hogy Olaszországba jusson. Talán bal kanyart. A jobb manapság jobban hangzik. Mindegy. De elfáradt a gyermekember, féleszméletben, félálomban, félrémületben fordult egyet, szerencséje volt, és kifogták az olasz halászok.

Lövenben egyetemet végzett, hogy legyen papírja az élethez.

Aztán elment Chicagóba.

Alapított egy utazási irodát. És dolgozott, mint mindenki, aki ott megélni akart. Keményen, mert ha igen, akkor miért is ne…

És amikor eleget keresett, Szivárvány címmel lapot indított – az amerikai kontinens egyetlen jelentős magyar nyelvű irodalmi folyóiratát. Közben megetette, meglakatta, megutaztatta a magyar irodalom jeleseit és nagy potyázóit, kánon- és szarkeverőit, akik a rendszerváltozás után rendesen el is feledkeztek erről. Meg róla.

Tulajdonképpen idáig tartott a történet. Mózsi Ferenc a rendszerváltozás után hazahozta a lapját, mely a nagy irányzatos lapbucherálások idején megpróbált, szinte egyetlenként, mindenfajta falkán és pártálláson felülemelkedve, csak minőségi alapon szerkesztődni.

Negyedévente megrendezte, állandó és gyarapodó törzsközönség előtt, a várbéli Liteában folyóirat-bemutató számait, évente megtartotta Csobánkán a tanulmányi napjait, ahová százak zarándokoltak el, ki. Fellépett szinte a teljes (mára) jobb- és baloldal, Faludytól a napokban gyászolandó Nagy Gáspárig, Binder Károlytól Szabados Árpádig, a Holmitól a Kortársig és Tiszatájig – jöttek a Vajdaságból, a Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, ott voltak Ausztria magyarjai csakúgy, mint Kanadáé vagy Ausztráliáé… Ott volt, félve írom le, a magyar irodalom. Vagy – ott voltak az annak hittek.

Aztán eljött az igazság pillanata, avagy a nagy lenyúlások és bekebelezések ideje, amikor Mózsit szinte mindenki magára hagyta. Egyetlen picula támogatást nem kapott a folyóirat-kuratóriumoktól a lapjára, a tuti felől már nem volt érdekes – talán rendesen palira is vették. Ki tudja. És igaza volt, amikor megsértődött. És amikor megszüntette a Szivárványt – élete nagy kalandját.

Mózsi Ferenc hatvanéves. Már nem az irodalomért küzd – az életéért. Egy pillanatra figyeljünk oda rá, ha nem esik nehezünkre. Mintha, véletlenül – egymásra…"

(OZ: A bőség zavara)

(Mózsi Ferenc, Budapest, 1947. január 4. Budapest, 2007. november 6., költő, kiadó, irodalomszevező.)

 

 

Read 7665 times

comment

  • Kanyó Györgyi

    HA VALÓBAN ÉRDEKEL ITTENI, HALÁLA ELŐTTI ÉLETE, KÜZDELME, AKKOR KERESS MEG....

    Kanyó Györgyi 04 jan., 2014 Comment Link

Leave a comment

Make sure you enter the (*) required information where indicated. HTML code is not allowed.