Igazi műhely - 10 éves a Manó

kolosibeata     A 2004-ben alapított Manó Könyvek küldetése a minőségi, de mindenki számára elérhető gyerekkönyvek kiadása. A legkisebbeknek szóló leporellóktól, lapozóktól, színezőktől és fürdős könyvektől a mesegyűjteményeken, ismeretterjesztő sorozatokon és első olvasókon át a tinédzsereknek szóló regényekig számos kiadvánnyal vannak jelen a piacon. [Kolosi Beátával, a kiadó vezetőjével, a Líra Könyv Zrt. vezérigazgatójával Szabó Tibor Benjámin beszélget]

    Tíz évvel ezelőtt egy, már dinamikusan fejlődő, sok szereplős gyerekkönyves piacra lépett be az akkor született Manó Könyvek kiadó. Fel tudja idézni az indulás körülményeit? A névválasztást, az első munkaközösség megszervezését, azt a víziót, amivel belefogott ebbe a munkába.

    Biztosan jól hangzana, ha azt mondanám, hogy a Manó Könyvek alapításába komoly vízióval fogtam bele, de valójában nem így történt. Az első könyvek kiadása előtt pont egy kis szünetet tartottam a könyvszakmai munkámban, mert a kisfiam születése miatt otthon voltam. Nem sokkal a 2004-es frankfurti könyvvásár előtt jöttem vissza dolgozni, és mint korábban is minden évben, elmentem a vásárra. Kiadókkal akkor még nem tárgyaltam, hiszen a Lírán belül csak a kereskedelemben vettem részt. Így Frankfurt egy pár év után már nem igazán tudott újat nyújtani, ezért hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltam, hogy mi lenne, ha elkezdenék én is tárgyalni külföldi kiadókkal. Az először hosszabb időre otthon hagyott csemetém hiánya nem véletlen a gyerekkönyvesek felé vitt, és elsősorban olyan kiadókhoz kopogtattam be ismeretlenül, akik az ő korosztályának készítettek könyveket. Rögtön le is szerződtem hat könyvre, amelyek a budapesti tavaszi könyvfesztiválra jelentek meg. Akkor még a kiadó a Líra Könyv (illetve Líra és Lant) volt, de a Manó Könyvek márkanevet már Frankfurtból hazafelé a kocsiban kitaláltuk. A nevet is a fiam ihlette, dédnagypapája gyakran hívta őt Manónak, tőle loptam az ötletet, az azóta is használt logónkat a férjem készítette. Az első években ketten próbáltuk az egyéb munkák mellett a Manó Könyveket életben tartani és, inkább hobbiból, évente egy pár címet megjelentetni. Két és fél évvel később – amikor a második gyermekemmel otthon töltött idő után újra elkezdtem dolgozni – úgy éreztem, hogy a Manó Könyvekkel érdemes lenne komolyabban foglalkozni, így megalapítottuk az önálló kiadót az első önálló munkatárssal. Azóta nem csak az évenkénti címek száma és Manó csapatban dolgozók létszáma fejlődött sokat, de a célkorosztályunk is felnőtt, így ma már a 0-16 éves gyerekeknek és fiataloknak próbálunk jobbnál jobb könyveket készíteni.

Bár egy kiadó tevékenységét nem a kiemelkedő címek csoportja jellemzi legjobban, az olvasók számára mégis a csúcsok, a látványos sikerek a legizgalmasabbak. A Manó Könyvek büszkeségfalán melyek az alapító számára legkedvesebb eredmények, a legnagyobb örömet szerző teljesítmények?

Az egész Manó egy nagy öröm számomra, jutalommunkaként tekintek rá. Büszke vagyok minden megjelent könyvünkre, arra, hogy több külföldön sikeres sorozatot sikerült bevezetnünk és megkedveltetnünk a magyar gyerekekkel, ilyen például a Barátnőm, Bori, a Claude vagy az Olvass velem! sorozat. Arra is, hogy külföldön jól ismert márkák könyveit gondozzuk, mint a Hupikék törpikék vagy George, a bajkeverő majom. Hogy sikerült megismertetnünk a magyar közönséggel olyan írókat és illusztrátorokat, mint Erwin Moser vagy Sarah Gibb szintén jó érzéssel tölt el.
Számomra az is rendkívül fontos, hogy egyre több magyar szerzővel és illusztrátorral dolgozunk együtt, 2010-ben Varró Dani és Maros Kriszti: Akinek a lába hatos című könyvével kezdtük a sort, azóta jobbnál jobb hazai könyveket jelentetünk meg. De ami a mindennapok miatt a legnagyobb büszkeség: az egyszemélyes kiadóból mára egy igazi műhely lett a Manó. Remek kollégákkal dolgozunk együtt valódi csapatmunkában.

Egy kiadó életben vannak kötelező feladatok, és akadnak meglepetés-sikerek. A nemzetközi piacon már befutott brandeket például illik idehaza is sikeressé tenni. De biztosan voltak olyan címek is, amelyekben a versenytársak nem bíztak, nem magától értetődő bestsellerek, mégis, a Manó hitt bennük, és bejött. Melyek voltak a Manó Könyvek legnagyobb meglepetései?

Talán érdekes, hogy az eddig legnagyobb példányszámban eladott könyvünk az Állatszámláló című lapozó, ami számtalan utánnyomást ért már meg. Meglepődve hallottam nemrég, hogy a Barátnőm, Bori könyvek nem minden országban lettek olyan sikeresek, mint Magyarországon, mi az éllovasok vagyunk a külföldi partnerek között. A puzzle könyveink kiadásában egy ausztrál partnerünk van, ők is mindig nagy elismeréssel nyilatkoznak arról, hogy nálunk milyen sikeresek ezek a könyvek.
Egy kiadónál az egyik igazi kihívás az, hogy a rengeteg beérkező kézirat és portfólió közül megtaláljuk-e azt, ami valóban sikeres lesz Ez Kalapos Éva és a D.A.C. esetében – úgy tűnik – sikerült.

Mi lesz a szülinapi tortán? Mivel készül még a kiadó a jubileumra?

Szülinapi torta biztos, hogy lesz, én a tetejére két apró kezet tippelnék. Készülünk a könyvfesztiválra egy Manóvilág című magazinnal, melynek az a célja, hogy bemutassa az olvasóknak, hogy mi is a Manó valójában. És persze remek új könyvekkel. Kalapos Éva D.A.C. című könyvsorozatának új része, a Rázós utakon jelenik meg. Bemutatkozik Sarah is, egy vagány lány, aki 75 tuti tippet ad a suli túléléséhez. Állati kalandokkal készülünk: a Szeleburdi szurikáták első könyve a Felejthetetlen sivatagi kaland címet kapta, a Mosómedvék akcióban pedig az Otthon, édes otthon című kötetben fognak randalírozni. Április 26-án, a könyvfesztiválra, az Állati kalandok bemutatójára egy igazi, élő mosómedvét is várunk. A legkisebbeknek pedig Erwin Moser Borisz nevű kandúrja mutatja majd meg új könyvünkben, hogyan kell egy fürdőkádat autóvá varázsolni.

Mint minden kiadó, a Manó Könyvek is változik, fejlődik. Egyre nagyobb arányú a saját fejlesztésű címek szegmense a portfólióban, és mintha a célcsoport nyílna. Merre tovább? Melyek a kiadó legizgalmasabb, az olvasókkal is megosztható tervei a közeljövőre?

Szinte az egész éves tervünk összeállt. A Könyhétre három magyar szerző-illusztrátor páros munkájával készülünk. Csapody Kinga és Pásztohy Panka a nagytesóknak ad tanácsokat azzal kapcsolatban, hogyan várják kistesójukat. Mechler Anna és Hajba László folytatják a Kerékmesék sorozatot, ezúttal Pedró, a tűzoltóautó történetével. Kollár Klemencz László és Igor Lazin Kistehenet támasztják fel, hogy a mai nagyovisok is a szívűkbe zárják. A nyári foci VB kapcsán a sikeres NemKönyvünknek lesz egy foci extra kiadása. A második féléves terveink is legalább ennyire izgalmasak, de egyelőre még titkolóznék az újdonságokat illetően, annyit azonban szívesen elárulok, hogy a 12 év fölötti fiúknak készülünk egy nagyon izgalmas olvasmánnyal. Természetesen folytatjuk a sorozatainkat, lesz új Bori, Berci, Olvass velem, Agatha nyomoz, és Sherlock, Lupin és én is.

[Szabó Tibor Benjámin]

 

(Klikk a képre!) 

dachelyesb 

ÚKP 2019/4. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

UKP 2019 12 hatter