Szex és szocializmus

    Tóth Eszter Zsófia történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, az ELTE oktatója, a Kádár leányai című kötet szerzője Murai András filmesztétával közösen jegyzi a Mindennapi élet a szocialista időszakban című sorozat legújabb darabját, a Szex és szocializmust. „Délegyházi nudistastrand, NDK-s turistalányok a Balatonon, Postinor tabletta, botrányos szépségkirálynő-választás, prostitúció, nyitott házasság, szex a magyar filmekben, Veres doktor az Ifjúsági Magazinban – és mindezek hátterében a szocialista erkölcs. Egy mára már letűnt korszak, amelyben pornóújsághoz jutni csak csempészve lehetett. E témákról szól a kötet, sok fényképpel. Célunk, hogy az olvasó megismerje, mit és hogyan lehetett a szexualitásról beszélni, milyen volt a szexuális felvilágosítás. Reméljük, aki átélte a kort, saját kellemes emlékeit is újraélheti az olvasás során, aki meg nem, az bepillantást nyerhet egy olyan világba, ahol a fiataloknak az ismerkedés is komoly gondot jelentett néha, olyannyira, hogy az Ifjúsági Magazin társkereső rovatot is működtetett e célból." –mondta Tóth Eszter Zsófia.
Murai Andrást a könyv másik szerzőjét, arról kérdeztük először,hogy miért fontos ez a könyv? Mint elmondta: „A közelmúltról szól, és a közelmúltnak egy olyan szeletről, amit az országban sokan megértek, legalábbis a 40 év felettiek biztosan. A szexualitás, a testiség, a házasság, a párkapcsolatok ábrázolása volt az elsődleges szempont. Próbáltuk ezt a területet rekonstruálni, hogy a Kádár-rendszerben ez a téma a nyilvánosságban hogyan jelent meg. 

Hogyan jött létre a könyv?

Társzerzőmmel közösen először csak tanulmányokat kezdtünk írni olyan témákról, mint a szexualitás megjelenése az akkori filmekben, vagy az Ifjúsági Magazint vizsgáltuk át, és azt vettük észre, hogy ezek a tanulmányok már túlmutatnak egy jegyzeten, egy egész kötetre való anyagot írtunk össze.

Teljes lett a könyv?

Inkább azt mondanám, töredékes, de mindenképp kezdetnek jó, de teljes mértékben ebben a témában korántsem tudtunk lefedni és megírni olyan témákat, amik még hozzátartoznak az akkori szexuális szokásokhoz.

Mi az amiről nem sikerült írni?

Például nem foglalkoztunk a homoszexualitás kérdésről, valószínűleg ez egy külön kötetet érdemelne, most csak a filmek kapcsán említettük meg, de ilyen még a szexuális felvilágosító irodalmak elemzése, melyek meglepő módon már a '70-es évek közepétől nagy számban jelentek meg, részben érintjük ezeket a témákat, de sajnos sok minden kimaradt a könyvből.

Miért volt fontos Önöknek, hogy ezzel a témával foglalkozzanak? Ez egy kordokumentum?

Ezen keresztül meg lehet közelíteni a szocialista rendszer működését. Jól lehet látni a szexualitás tematizálásán és ábrázolásán keresztül, hogy milyen mechanizmusok jellemezték a Kádár-korszak közbeszédét és nyilvánosságát. A könyv nem a szexualitásról szól, hanem az akkori kor közbeszédjéről, a politikai hozzáállásról. Nyilvánvalóan sokkal visszafogottabb, rejtettebben, elfojtottabban volt sok mindenről szó, mint a mai jóval nyitottabb világban. De az is meglepő, hogy azt tapasztaltuk, hogy a prűdség helyett egy sokkal inkább modernebb gondolkodást lehet tapasztalni már abban a korszakban is. A rendszer megmutatta a saját társadalmának modernitását, már a '70-es évek közepétől kezdve. Ez lehet, hogy sokaknak meglepő, de ez a könyv bemutatja mindezt.

[Fejes Imre]

 

(Klikk a képre!) 

SzexSzoci kicsi 650px 

ÚKP 2019/4. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

UKP 2019 12 hatter