Kun Árpádé az AEGON Művészeti Díj

    Az idei díjra minden eddiginél több, összesen nyolcvankét kortárs szépirodalmi művet jelöltek a kiadók. A szűkített tízes lista neves irodalmárokból, irodalomtörténészekből, újságírókból és pedagógusokból álló zsűri szavazatai alapján állt össze. A díjátadásra zsúfolásig megtelt Katona József Színházban Winkler Nóra műsorvezető beszélgetett a díjra esélyes könyvek szerzőivel.

Az immár kilenc éve megszakítások nélkül létező magánalapítású Aegon Művészeti Díjat és a vele járó nettó hárommillió forintot Kun Árpád Boldog Észak című művének ítélte a szakmai zsűri. „Feltett szándékunk, hogy biztosítsunk egy olyan szakmai irodalmi díjat, amely kizárólag a teljesítményt értékeli. Az a célunk, hogy a díjat megkapni és a legjobb tíz közé kerülni egyaránt dicsőség legyen! – mondta a díjat átadó Zatykó Péter, a díjat alapító társaság elnök-vezérigazgatója.

A 2013-ban a Magvető Kiadónál megjelent Boldog Észak című mű kapcsán többször kiemelték az irodalomtörténészek és a kritikusok, hogy szinte hagyományok nélküli a magyar irodalomban az az írói nyelv és szemléletmód, amely Kun Árpád sajátja: család-, utaztató-, identitás- és fejlődésregényként jellemzik a Boldog Északot. „Kun Árpád regénye szintén egyfajta Ember tragédiája: egy olyan üzenet hordozója, amely szerint ami az emberben a legértékesebb, az elpusztíthatatlan és a legnehezebb körülmények között is újjá születhetik." – fogalmazott Szörényi László zsűrielnök a laudációjában.

Kun Árpád (Sopron, 1965. március 22.) József Attila-díjas író költő a budapesti bölcsészkar magyar-történelem szakán végzett 1991-ben. 1996-ban diplomát szerzett Párizsban francia irodalomból, esztétikát, festészettörténetet tanult, majd 2003 és 2005 között magyar lektor volt Bordeaux-ban. 2006 óta feleségével és négy gyermekével Norvégiában lakik. Egy fjord-parti faluban házi kisegítőként dolgozik időkorúak mellett. A családjának él meg a szépirodalomnak, de szeret rétest nyújtani, gombát szedni – és még sok mást.

Művei: Ilion (versek, 1989), Bál (versek, 1991), Esőkönyv (regény, 1995), Medárdus énekei (versek, 1998), Véletlen madár (2003), Szülsz (versek, 2011), Boldog Észak (regény, 2013)

Díjai: Holmi kritikapályázatának fődíja (1992), Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1993), Soros-ösztöndíj (1995-1996, 1999), Eötvös-ösztöndíj (1996-1997), Déry Tibor-díj (2000), NKA alkotói ösztöndíj (2011), József Attila-díj (2013)

A 2014-es Aegon Művészeti Díjra esélyes tíz könyv listája:

Bereményi Géza: Vadnai Bébi
Borbély Szilárd: Nincstelenek – Már elment a Mesijás?
Csabai László: Szindbád Szibériában
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat
Gergely Ágnes: Két szimpla a Kedvesben
Krasznahorkai László: Megy a világ
Kun Árpád: Boldog Észak
Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv
Tompa Andrea: Fejtől s lábtól – Kettő orvos Erdélyben
Tóth Krisztina: Akvárium

 

A 2014-es Aegon Művészeti Díj szakmai zsűrije:
Diószegi Endre pedagógus, az Ady Endre Gimnázium vezetőtanára, E. Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Kúnos László műfordító, szerkesztő, a Corvina Kiadó igazgatója, Lévai Balázs televíziós és rádiós műsorvezető, szerkesztő, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, a Szépírók Társasága alelnöke, Szörényi László irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem professzora (zsűrielnök), Zahar Zsófia műfordító, szerkesztő, a Hungarian Quarterly főszerkesztője

 

ÚKP 2019/4. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

UKP 2019 12 hatter