A MKKE közleménye

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közleménye

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a Kossuth Kiadó közös gondozásában a könyvhét 85. évfordulója alkalmából megjelenő, 85. Ünnepi Könyvhét – 85 kortárs magyar író című kiadvány szárnyas Pegazust ábrázoló címlapjáról sajnálatos módon lemaradt, hogy az Fery Antal 1938-as könyvheti plakátjának felhasználásával készült. A jogtulajdonosoktól ezúton is elnézést kérünk.

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése – Kossuth Kiadó


 

nomiDíszdoboz a Pegazus jegyében, olyan kincsesládika tehát, amelyben az Olvasó tarthatja képeslapjait kortárs magyar írók fotóival, adataival, legfontosabb műveinek lajstromával és egy-egy tőlük vett, jellemző idézettel, szövegrészlettel. Nyolcvanöt szerző. Az ünnepi könyvhetek főszereplői, ott járnak vagy nemrég még ott jártak a sokadalomban a sátrak közt, s könyveikkel év közben is velünk tartanak.
Az ünnepi könyvheteket alapítóként szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Kossuth Kiadóval közös vállalkozásban az írók fotósának, Burger Barnának a fotóit gyűjti egybe, a szöveges hátoldal Tarján Tamás munkája. Az idézetek mindegyike folyamatos, betűhív műrészlet, a vastagított évszámok pedig arra utalnak, hogy a fölsorolt kötetek közül melyik szerepelt hivatalos ünnepi könyvheti listán.
Jó böngészést az Olvasónak; az sem baj, ha előbb-utóbb a képeslapok pedáns ábécé-rendje fölborul, s nehezebb lesz újra meg újra megkeresni a kedvenceket.

 

ÚKP 2019/4. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

UKP 2019 12 hatter