Félmillió látogatót várnak az isztambuli könyvvásárra

Legalább félmillió látogatót várnak november 8. és 16. között a 33. Isztambuli Könyvvásárra, amelynek díszvendége idén Magyarország lesz – közölte az MTI-nek adott interjújában az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán hangoztatta, hogy bizonyos szempontból „furcsa dolog” a török-magyar viszony, hiszen az Oszmán Birodalom 150 évig tartotta megszállva Magyarországot, Törökország iránt mégis hatalmas az érdeklődés.

A miniszter szerint a két országot összekötheti a meg nem értettek egyfajta sorsközössége, mert Törökország is gyakran szembesül azzal, hogy olyan vádakkal illetik, amelyek legfeljebb csak részben felelnek meg a valóságnak. „Másrészt pedig vannak közös keleti gyökereink, ami a magyar politika számára is fontos, ezért neveztük el a legfontosabb külpolitikai stratégiánkat a keleti nyitás politikájának” – fűzte hozzá.

Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy Magyarország természetesen a nyugati, euro-atlanti értékközösséghez, szövetségi rendszerhez és gazdasági térséghez tartozik, „de ez nem jelenti azt, hogy elfelejtenénk: Keletről jöttünk”. Magyarország olyan találkozási pont lehet, ahol a keletről és a nyugatról érkezők egyaránt megértésre találnak – hívta fel a figyelmet a kultúráért is felelős tárca vezetője.

Hozzátette: a törökök vélhetően éreznek ebből valamit, így ez is szerepet játszik abban, hogy olyan nagy országok után, mint Kína, Spanyolország vagy Hollandia, most Magyarország mutatkozhat be a 17 milliós Isztambul könyvvásárának díszvendégeként.

Az egyik legnépszerűbb magyar regény ma Törökországban a magyar hősiességről és győzelemről szóló Egri csillagok, A Pál utcai fiúk pedig az egyik legkedveltebb magyar ifjúsági regény – emelte ki a miniszter, hozzáfűzve: legalább ugyanilyen fontos, hogy nagy kortárs magyar írók munkái is megjelennek törökül és számos olyan rendezvény is kapcsolódik a könyvvásárhoz, amely a tavaly megnyílt Isztambuli Magyar Kulturális Központ ismertségét is növelni fogja.

Balog Zoltán elmondta, hogy a magyar program gerincét az elmúlt években törökül megjelent vagy jelenleg fordítás alatt álló kötetek adják olyan írók műveivel, mint Márai Sándor, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Dragomán György, Rakovszky Zsuzsa vagy Szabó Magda, akinek a női világa a törökök számára külön érdekes lehet.

Számos magyar szerzővel – mások mellett Darvasi Lászlóval, Tóth Krisztinával, Hoppál Mihállyal – beszélgetések résztvevőiként is megismerkedhet a török közönség, amely a magyar művészetből, gasztronómiából is több programon, étel- és borbemutatókon keresztül kap ízelítőt, többek között Mautner Zsófia gasztronómiai írótól.

Fontos a fiatal korosztály is: a magyar standnál gyereksarok nyílik sok gyermekkönyvvel és diafilmekkel – emelte ki a miniszter.

Balog Zoltán közölte: a könyvvásárra az Isztambuli Magyar Kulturális Központ három kiállítással is készül. Az intézetben a városok, tájak ihlette versek mellett kortárs vizuális alkotásokon keresztül mutatkozik be Budapest és a Balaton, valamint Tóth Andrej és Takáts Márton munkáit állítják ki, a könyvvásár magyar standján pedig gyermekkönyv-illusztrációs kiállítás nyílik.

(MTI)

 

ÚKP 2019/4. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

UKP 2019 12 hatter