Könyv és irodalmi fesztivál délutántól hajnalig

A rendezvény központi helyszínei Budapesten a Nyugati téri Alexandra Könyvesház, a Libri Allee, a Duna Plaza Könyvesbolt, a Libri Könyvpalota, valamint a Fókusz Könyváruház és a Hátsó Kapu voltak. Debrecenben az Alexandra Könyvesház, Fórum Könyváruház és Líra Könyváruház, Szegeden az Alexandra Könyvesbolt, Szeged Pláza Könyvesbolt, Szeged Könyvesbolt és Fókusz Könyváruház voltak a rendezvény központi helyszínei. A központi helyszíneken kívül további könyvesboltok csatlakoztak az olvasásnépszerűsítő kezdeményezéshez. Az esemény elsődleges célja volt, hogy a könyves kultúrát, az olvasást mint örömforrást mutassa be – közölte a szervező Supka Géza Alapítvány az MTI-vel.

A Nyugati téri Alexandra Könyvesházban Mikola Péter és Bíró Eszter mesélt és zenélt a gyerekeknek, majd Réz Anna a szülővé válásról és a kríziseken átsegítő praktikákról kérdezte Jónás Annát és Nagy Annát. Jónás Anna könyve, a Kicsivel – könnyebben júniusban jelent meg, Nagy Anna egyedülálló szülőknek szóló kézikönyve pedig novemberre várható. Gerhes Gábor, az Európa Könyvkiadó művészeti vezetője gyűjteményeiről, Bereczki Zoltán színművész A Lepkegyűjtő című előadásról mesélt. A Lecsó című irodalmi vetélkedőben Kiss Judit Ágnes, Nádasdy Ádám és Barna Imre feladványait fejthették meg az érdeklődők. Tiboru, a Konteó-könyvek szerzője hírszerzőként is tevékenykedő írókról tartott előadást, Vámos Miklós Karácsony Jánossal beszélgetett zenéről és irodalomról.

A K&H Gyógyvarázs program keretében bárki olvashatott mesét a beteg gyerekeknek, a videófelvételeket országszerte 30 kórház gyermekosztályára juttatják el a szervezők a rendezvényen összegyűjtött mesekönyvek mellett.

A Könyvkihívás és a Kossuth Kiadó kerekasztal-beszélgetésén Vekerdy Tamás pszichológus, Sára Júlia író-filmrendező, Horváth Péter író-rendező-dramaturg, Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója és Kruzslicz Dávid, a szeretlekmagyarorszag.hu főszerkesztője ajánlott könyveket az Örkény István Könyvesboltban.

A Libri Könyvpalotában Térey Jánossal beszélgetett Bazsányi Sándor A Legkisebb Jégkorszak című regényéről, Lukáts János a Vadliba voltam én is című verseskötetből olvasott fel. A Libri Allee Könyvesboltban Rados Virág a Bipoláris című könyvből olvasott fel, Závada Péter a MÉSZ című legújabb kötetéről, Gárdos Péter a Hajnali láz című műről beszélt. A Duna Plaza Könyvesboltban óvodásai mondtak Benedek Elek-meséket, valamint bemutatták a Ringató-mesék első kötetét is.

A Libri Szeged Plaza Könyvesboltban Magos Judit ismertette a Deményista filozófia alapjait, majd Győri Ildikó és Sárvári Töttős Györgyi mesélt a Varázspálca szakszervizről és a gyerek-szülő konfliktusokról. A Libri Szeged Könyvesboltban Ferdinandy György, Berta Zsolt és Csender Levente az életükről és a műveikről beszélgettek. A debreceni Libri Fórum Könyvesboltban Papp-Für János, Náray Tamás és Forgách András műveit ismerhette meg a közönség.

A Dohány utcai Hátsó Kapuban Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Nádasdy Ádám tartott előadást. Tóth Vera zenés stand-up műsora után Spiró György, Cserna-Szabó András, Bartis Attila, Nyáry Krisztián, Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva lépett a színpadra, majd az OlvÉjsz Band-minikoncertje, Karafiáth Orsolya, Hevesi Judit és Kalapos Éva zenés borzongása, valamint Laboda Róbert és Tóth Kinga zenés performansza szórakoztatta a közönséget. Éjféltől kifulladásig karaoke buli zárta a Hátsó Kapu rendezvénysorozatát.

A Fókusz Könyváruház földszintjén Mad Nemere Bajnokság, színezés, Szabó Imola Julianna Kinőtt szív című könyvének bemutatóját és kannibálos játékát tekinthették meg a résztvevők. A sztoriautomatából Cserna-Szabó Andrástól, Nyáry Krisztiántól, Karafiáth Orsolyától, Spiró Györgytől, Gerlóczy Mártontól, Jolsvai Andrástól, Száraz Miklós Györgytől, Ungvári Tamástól és Orbán János Dénestől lehetett szavakat vásárolni, a befolyt összeg a Mosoly Alapítványt, gyerekek mese- és művészetterápiás foglalkozásait támogatja. Az emeleten Leitner Olgát Sándor András faggatta legújabb könyvéről, M. Kiss Csaba Czeizel Endrére emlékezett, emellett „könyvesküvőt” is rendezhettek az érdeklődők.

A debreceni Líra Könyváruházban többek között a Főnix Irodalmi Kör alkotói mutatták be saját verseiket és prózáikat, az Abakusz Gyermekszínjátszó Egyesület Romhányi József Szamárfül című kötetéből adott elő négy rövid darabot. A Versbarát Kör Teremtés című antológiájából a szerzők olvastak fel, majd Lakner Lajos, a Déri Múzeum igazgató-helyettese, Dallos Nagy Kriszta sajtóreferens és R. Somor Katalin olvastak fel megjelent könyveikből és legkedvesebb olvasmányaikból.

A szegedi Fókusz Könyváruházban színezés és slam-est volt, majd Szilasi László író, irodalomtörténész és Bíró-Balogh Tamás író, irodalomtörténész tartott előadást Bevezetés a szépirodalomba címmel.

MTI

ÚKP 2019/4. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

UKP 2019 12 hatter