XVI. Győri Könyvszalon

A József Attila-díjas író, műfordító a tizenhatodik alkalommal megrendezett könyves mustra megnyitóján veheti át az elismerést, amelyet korábban mások mellett Jókai Anna, Szabó Magda, Závada Pál és Jankovics Marcell is megkapott.

Az esemény nyitó napján 85 éves a magyar hangosfilm címmel konferenciát rendeznek, amelyen bemutatják A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 című, hatszáz oldalas kötetet.

Fekete Dávid alpolgármester, a kötet egyik szerzője hangsúlyozta, hogy a kiadvány hiánypótló, hiszen korábban nem készült olyan mű, amely összegezte volna az abban az időszakban készült filmek plakátjait, tanulmányokkal kiegészítve. A könyv a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, valamint az Országos Széchényi Könyvár gondozásában jelent meg.

Az alpolgármester méltatta könyvszalont rendező megyei könyvtár és a Győri Nemzeti Színház közötti összefogást, amely révén a magyar irodalom népszerűsítése mellett a kultúra egyéb ágai is teret kapnak. Példaként említette a Ghymes együttes, a Budapest Bár és Szabó Balázs Bandája színházi koncertjeit.

Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy második alkalommal rendezik meg a könyvszalon programjához csatlakozva a Kortársasjáték elnevezésű drámaíró versenyt, amelyen Garaczi László, Pozsgai Zsolt és Zalán Tibor íróknak, valamint Bagó Bertalan, Háda János és Szűcs Gábor rendezőknek 24 óra alatt kell elkészíteniük egy-egy előadást öt-öt színésszel.

Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója kiemelte, hogy a könyvszalonon három nap alatt mintegy ötven kiállító mutatja be köteteit.

A programokról szólva elmondta, hogy a csütörtöki nulladik napon a könyvtár rendezvénytermében a legkisebbeket szólítják meg többek között az Európa Koncert Szalonegyüttes, a Görömbő Kompánia és a Kajárpéci Vízirevű előadásaival.

Az író-olvasó találkozókon mások mellett részt vesz Czigány Görgy, Hámor Vilmos, Kepes András, Lőricz L. László és Rakovszky Zsuzsa.

A könyvszalonon győri és megyei vonatkozású könyveket is bemutatnak, köztük egy kötetet az 1897 és 2014 közötti megyei templomépítészetről Hartmann Gergely szerkesztésében, a Győr Első Világháborús dokumentumai 1914-1916 című kötetet, a Török István, az 1956-os forradalmi események mártírja című könyvet, amelyet Nagy Róbert és Tatai Zsuzsanna szerkesztett, valamint Győri Domonkos Profán című kötetét.

Az Arany János Művelődési Házban pénteken nyílik Móser Zoltán Balogh Rudolf-díjas fotóművész Együttható képek című fotókiállítása, amely december 2-ig lesz látogatható.

Szintén pénteken rendezik a színházban a középiskolásoknak szóló kortárs irodalmi vetélkedőt, amelynek témája ezúttal Péterfy Gergely Kazinczy Ferenc élettörténetét feldolgozó regénye, A kitömött barbár.

MTI

ÚKP 2019/4. (LEGFRISSEBB LAPSZÁMUNK OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE!)

 

UKP 2019 12 hatter